Ősz vére csorgott…

Ősz vére csorgott rá a fákra,

halódik már, bár nem halott.

Még mókus ugrál ágról-ágra,

s a harmat dérré megfagyott.

Tó tükre simul part ölébe,

s a fák – mint óvó, lágy kezek,

intenek búcsút – mert a télbe,

a természet elérkezett!

Ráfagy az idő már a fákra,

széllel harcol a sok levél,

nem készülnek a túlvilágra,

lelkük zizeg, vaj’ mit remél?

A szépségesbe belehalni,

látod, csak ily módon szabad.

Nyomot hagyni, és fenn maradni,

amíg az élet elszalad.

A sok levél – megannyi lepke,

szárnyát kibontva elrepül.

Beleolvad a végtelenbe,

s magára lel tán legbelül.

A tó vízén még egyet úsznak

– messze utazó csónakok –

szép földi létet koszorúznak:

– Ne temess el, még itt vagyok!

Halálos tán, mégis magasztos,

hisz télre majd tavasz jön el!

S ha a világ majd új tavaszt hoz,

szerelem jön, s körülölel.

Aranyosi Ervin © 2016-11-12

Mesélő levelek

A természet lágy ölében

leveleket olvasok.

Elvarázsol és nem számít,

merre járok hol vagyok.

Mesék kelnek szárnyra bennem,

azt súgják a levelek.

– Meséljétek most el nekem,

hogy mi történt veletek!

Meséljetek a tavaszról,

mikor a rügy kifakadt.

Fénylő Napról, az esőről,

amikor az úgy szakadt!

Meséljetek a madárról,

aki köztetek dalolt,

s álmotokról, mely meglepett,

míg a madár dala szólt.

Meséljetek kis fészekről,

mit egy madárpár rakott,

kibélelt madár lakásról,

ahol fióka lakott.

Meséljetek nyári égről,

melegről, mi lebegett,

meséljetek turistáról,

ki vidáman nevetett.

Meséljetek a patakról,

amit innen láttatok.

Mókusról mely köztetek járt,

mikor reá vártatok.

Meséljetek meleg nyárról,

amit bús ősz követett,

bántó szélről, vad viharról,

melyet eső övezett.

Meséljetek a színekről,

ami közben változott,

hogy lett zöldből, sárga, barna,

olyan, mit az ősz hozott.

Hogy lettetek ilyen szépek,

drága, fénylő levelek,

hogy lett végül a fázós föld

beterítve veletek?

A természet lágy ölében

leveleket olvasok.

Arról írnak, a lét múlik,

bőgnek már a szarvasok…

Aranyosi Ervin © 2017-12-08.

 Ősz van

Ősz van, hűvös idő, didergős a reggel.

Nem is találkozunk víg madársereggel.

Mogorva a kedvünk, a lelkünk is fázik.

Felhők mögött a Nap, s a Föld könnyben ázik.

Ám az erdő, az szép, újra kivirágzott,

színes levél formál ezernyi virágot.

A szélnek nem tetszik, nagyját leszaggatja!

Gyászinduló lenne, a szarvasbőgés hangja?

Én nem így gondolom, inkább jövőt ígér,

hogy egyszer véget ér, az a közeli tél.

Ha a tél közeleg, tavasz jár nyomában.

A jövő csírája itt ébred a mában!

Aranyosi Ervin © 2017-09-26.

Az ősz

Nem haldoklik, csak más világba készül,

az élet színeivel kiegészül.

Új valóságot, új élményt teremt,

egy cseppbe gyűjtve be a végtelent.

Megágyaz, avarágyat hint magának,

megőrzi minden emlékét a mának,

és álmában egy új tavaszt remél.

Elszenderül, csak hadd jöjjön a tél!

Aranyosi Ervin © 2016-10-27.

С днем рождения !