Alakszandr Szergejevics Puskin

Téli reggel

Csodás idő: fagy - napsütésben,

s te szenderegsz még, drága szépem?

Kelj fel, elmúlt az éjszaka.

Még álom rezg szemed tavában,

ébredj észak szép hajnalában,

s kelj föl, mint Észak csillaga.

Az este még, tudod, vihar dúlt,

a szél felhőt kergetve zajdult...

A hold, a sápadt és sovány,

sárgán bujkált felhők nyomában...

Te búsan ültél kis szobádban,

de mindez elmúlt mára, lám.

Ma kéklőn domborul a mennybolt,

a hó leplén nincs csöppnyi szennyfolt,

szűzen fehérlik rajt a fény;

csak távol erdők barna fátyla,

sötétlik a zöld fenyők sudárja,

s a nap sétál a tó jegén.

Borostyánszínű fényben fürdő

szobánkban izzik már a kürtő,

a kályhatűz vígan recseg,

be jó is itt a langymelegben!

De még jobb lesz a friss hidegben

szánkázni, kedvesem, veled.

Tüzes csikó röpíti szánunk,

hajrá, vidáman messze szállunk,

a tarlót is bejárjuk ott,

hol nyáron zöldelt, és az erdőt,

a nemrég lombosan merengőt,

s minden szívünkhöz nőtt zugot.

(Lányi Sarolta fordítása)